Stevie Wonder - Fulfillingness’ First Finale

Fulfillingness' First Finale: Stevie Wonder fényképe, amikor karrierje csúcspontján járt

A Tamla kiadójától 1974. július 22-én megjelent "Fulfillingness' First Finale" albuma nem tartalmaz szétválásokat. A 17. stúdióalbum, amely nem akarja megváltoztatni a Innervisions (1973) óta kialakult hangulatot, sem pedig előre megjósolni a Songs in the Key of Life (1976) megjelenését. Ez a két pont között kulcsfontosságú eleme a zenész "période classique" című művének, egy olyan betekintést nyújtva Stevie Wonderra, aki már akkor is teljes kontrollt gyakorolt a karrierjében.

Képesek mosni: egy művész, aki teljes bízik önmagában

Az album a Smile Please című nyitódalával kezdődik, amely azonnal világosan mutatja be az alkotó szándékát. Ez a cím nem csupán egy bevezető; azonnal megteremti az egyén kontrollban lévő személy hangulatát. Stevie Wonder éneke tisztán, közvetlenül, majdnem parancsolóan hallatszik: "Smile please". Ez a teljes bizalom kifejezése, egy olyan művészt, aki senkinek nem tartozik, és azonnal a kezdetektől meghatározja saját szabályait. Ez a napfényes kezdet kontrasztos a lemez záró, melankolikus Please Don't Go című dalával, amely az utolsó dal, ezzel egy olyan narratív szerkezetet hoz létre, ahol a kezdet és a vég egymásnak vannak, mint egy érmének két oldala.

Boogie On Reggae Woman: a bizonyíték a folyamatos ritmusra

Ha a zenei stílus funk, a lemez nem nehéz. A "Boogie On Reggae Woman" című, negyedik dal a listában, bizonyítja, hogy a zenekar kiválóan érti a funk hangulatot, és a 70-es évek legnépszerűbb funk-soul dalainak színvonalához is megközelíti. Ebben a dalban az album célja egyértelműen megmutatkozik: a mély gondolkodás és a fizikai energia együttes megjelenése. A keverített stílus jól átlátható, ugyanakkor a melodikus finomság sem kerül kompromisszumra. Ez a dal nem csupán szórakozás, hanem azt is bizonyítja, hogy Stevie Wonder kiváló zeneszerző, aki képes a ritmikus komplexitást és az érzelmi egyszerűséget egyaránt megvalósítani. Ez a dal mind színpadon, mind a stúdióban működik, ami azt mutatja, hogy az előadó megtalálta a megfelelő egyensúlyt a koncert és a felvétel közötti kapcsolatban.

Creepin' és You Haven't Done Nothin': az album szíve

A lemez közepén két dal épít egy szinte tökéletes narratív feszültséget. A Creepin’, a ötödik dal, egy személyes és sötét dimenziót hoz, amely ellentétben áll a korábbi dalok könnyed hangulatával. Ez egy introspektív dal, ahol Stevie Wonder éneke egyedi hangszerként funkcionál, képes kifejezni a rejtett fájdalmat, anélkül, hogy túlságosan érzelekes lenne. A másik végén, a You Haven’t Done Nothin’, a hatodik dal, a hagyományos formákat megőrzi a brutális energiájával és közvetlen szavait. Ezek a két dal az album egyik fő drámai eleme: bizonyítják, hogy Stevie Wonder képes a gyengeség és a erő közötti egyensúlyt megtalálni, a lágy melódiát és a tiltakozást is. Ez a különböző hangszínök váltogatása teszi ezt az albumot egy teljes művé, amely messze nem csupán sikerek gyűjteménye.

Malcolm Cecil és Robert Margouleff: a funk hibrid hangzásának építői

Az album megalkotása precíz alkímia alapján zajlik. Stevie Wonder a fő producer, de Malcolm Cecil és Robert Margouleff, a társproducereket és hangmérnököket is bevonja a munkába. Ők nem csupán technikai irányítást nyújtanak, hanem aktívan részt vesznek a funk-soul műfonton kívüli, egyedi hangzás megalkotásában. Ez a közös munka tovább erősíti Stevie Wonder művészi identitását, mint egy teljes értékű előadót, producert. Az album így megerősíti Stevie Wonder helyét a 1970-es évek zenekarainál, aki képes komplex produkció irányítására, miközben megőrzi az egyéni stílusát. A "Fulfillingness' First Finale" több, mint egy egyszerű sikeres lemez. Ez egy olyan művész portré, aki már mindenet megvalósított, és továbbra is felfedezheti a saját alkotásának határait. 1975-ben megnyerte a "legjobb album" Grammy-díjat, ami megerősítette a korábbi sikereket, amelyek az Innervisions (1973) albummal kezdődtek. Az Smile Please nyílt bizalommal, a Boogie On Reggae Woman ritmikus erővel, a főbb dalok drámai mélységével és Cecil és Margouleff technikai tudásával, ez az album nem hagy helyet a kétségnek. Ez az album tökéletes egyensúlyt teremt az kísérletezés és a forma, az önreflexió és a szórakozás, az egyéni alkotó és a közönség közötti kapcsolat között.

Műszaki adatok

- Kiadás: 1974. július 22. - Felirat: Tamla - Dalok száma: 10 - Nyitó/záró: Smile Please / Please Don’t Go